Vádat emeltek a rendőr ellen, aki balesetet okozott, amiben egy másik rendőr meghalt

Sharing is caring!

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a 2018 februárjában történt halálos kimenetelű, újpesti rendőrautó-baleset ügyében a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.

A vádirat lényege szerint a vádlott 2018. február 15-én 23.30 óra körül Budapest IV. kerületében megkülönböztető fény- és hangjelzést egyidejűleg használó Opel Astra típusú rendőrautóval közlekedett.

A vádlott egy kereszteződéshez érve egyenesen kívánt továbbhaladni és annak ellenére, hogy a lámpa több, mint 10 másodperce „tilosat” jelzett, a 68-72 km/h-s sebességről némileg lassítva behaladt a kereszteződésbe.

A kereszteződésben a vádlottnak jobbról a forgalomirányító fényjelző készülék „szabad” jelzésén áthaladva 93-98-km/h-s sebességgel érkezett egy Skoda Octavia típusú rendőrautó, amely megkülönböztető fényjelzést használva egyenesen haladt és eközben nekiütközött a vádlott által vezetett gépjármű jobb oldalának.

A balesetben érintett mindkét szolgálati gépkocsi a BRFK Tevékenység-irányítási Központ utasítása alapján ugyanarra a helyszínre tartott, mert az ott intézkedő rendőrök segítséget kértek.

A baleset következtében az Opel Astrában utazó rendőr őrmester életét vesztette, a vétlen autót vezető rendőr könnyebben sérült, míg utasa és a vádlott nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek el.

A vádirat szerint a baleset azért következett be, mert a vádlott anélkül haladt be a tilos jelzés ellenére a kereszteződésbe, hogy meggyőződött volna arról, más közlekedő járművet nem veszélyeztet-e, illetve a másik, elsőbbségi helyzetben lévő gépjármű vezetője az akadálytalan továbbhaladását lehetővé teszi-e.

A vádlott terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság előkészítő ülésen ítélje az elkövetőt – beismerésére tekintettel – 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett fogházfokozatú szabadságvesztésre és 3 év közúti, „B” kategóriájú járművezetéstől eltiltásra.

Indirekt/Blikk

Facebook Comments