Válságstábot hívott össze Hajdú Péter, Pataky Attila lemondta a forgatást – Indirekt.hu

Sharing is caring!

Az Edda énekese telefonon tudatta a rossz hírt a Life TV vezérigazgatójával, ezért kellett válságstábot összehívnia Hajdú Péternek.

Nehéz helyzetbe kerültünk, mert Pataky Attila betegségre hivatkozva az imént mondta le a szerdára tervezett forgatást. Ez egy másfél hónapra előre egyeztetett időpont volt, s most alig két napunk maradt valaki mást találnunk a helyére – mondta a Blikknek Hajdú, akitől azt is megtudtuk, hogy bár a szerződésben kötbér is szerepel, az énekesnek nem kell fizetnie. – Kedvelem Attilát, ez egy vis maior helyzet, hogy megbetegedett – tette hozzá a műsorvezető-producer.

– Megfáztam, magas lázam van, az orvos tanácsára halasztottam el a forgatást. De két hét múlva pótolni fogjuk – magyarázta az Edda frontembere, akiért a környezete komolyan aggódik. Van, aki úgy véli, koronavírussal fertőződhetett.

Facebook Comments