Bejelentette a még ukrán kézen lévő mariupoli Azovsztal vas- és acélmű „részleges ostromának” megkezdését és az objektum területére történő behatolást a donyecki „népi milícia”, miközben az orosz védelmi tárca délig adott haladékot a védőknek a fegyverletétel bejelentésére.

Eduard Baszurin, a szakadár donyecki „népköztársaság” katonai szóvivője közölte, hogy az acélmű területére behatolt rohamegységeket az orosz légierő és a tüzérség támogatja, valamint reményét fejezte ki, hogy a létesítményt védő egységek megadják magukat.

A támadók szerint nincsenek bent civilek

Gyenyisz Pusilin, a Moszkva által függetlennek elismert donyecki entitás vezetője e Szolivjov.Live online csatornának nyilatkozva kijelentette, hogy nem bizonyosodott be az a feltevés, miszerint az objektumban civilek vannak.

Megadás nincs?

Mihail Mizincev vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős orosz tárcaközi koordinációs parancsnokság és a Nemzeti Védelmi Irányító Központ vezetője az orosz védelmi minisztérium nevében megadásra szólította fel az Azovsztalban körölzárt katonákat, gárdistákat és zsoldosokat. Az általa felajánlott menetrend szerint a védőknek helyi idő szerint délben be kell szüntetniük a tüzet, le kell tenniük a fegyvert, majd délután kettő és négy között el kell hagyniuk a létesítményt.

Mizincev felszólította őket, hogy ne harcoljanak a „nácizmus” eszméiért. Kijelentette, hogy az orosz fél garantálja számukra az életük megóvását és a genfi egyezmény valamennyi, a hadifoglyokkal történő bánásmódra vonatkozó normájának betartását, ahogy ez azon ukrán katonák esetében is történt, akik korábban megadták magukat Mariupolban.

(Ez is érdekelheti: Ilyen most Vlagyimir Putyin állapota.)

Korábban Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy az Azovsztalban, amely alatt egy hétszintes folyosórendszer húzódik, több mint 2500 fegyveres, köztük az Azov nacionalista ezred tagjai és külföldi zsoldosok tartózkodnak. Az orosz hadsereg előzőleg azt ajánlotta nekik, hogy vasárnap délelőtt tegyék le a fegyvert, amit nem tettek meg. Orosz katonai források szerint az Azov fegyveresei kivégzéssel fenyegették meg a megadás híveit.

Orosz hadijelentés

Konasenkov a kedd délelőtti hadijelentést ismertetve közölte, hogy az orosz légierő repülőgépei 60 ukrán katonai létesítményre mértek csapást, megsemmisítve két olyan raktárt, amelyben a Tocska-U taktikai rakéták robbanótölteteit tárolták, valamint három harcálláspontot. A tábornok szerint a Tocska-U-robbanófejeket Cservona Poljana és Balaklija területén semmisítették meg. Az orosz rakétacsapatok és a tüzérség 1260 ukrán katonai létesítményre mértek csapást, köztük 25 parancsnoki állásra Mikolajiv és Kirovszk térségében, a légvédelem pedig lelőtt egy MiG-29-es vadászgépet, két Tocska-U rakétát és négy drónt.

A vezérőrnagy azt mondta, hogy az ukrán erők a háború kezdete óta 140 repülőgépet, 487 drónt, 252 föld-levegő rakétarendszert, 2 353 harckocsit és páncélozott harcjármű, 256 rakéta-sorozatvetőt, 1 014 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 2 208 speciális katonai járművet veszítettek.

(Ez is érdekelheti: Kedden elkezdődött az ukrajnai háború második szakasza.)

Támadás Ukrajna felől?

Vjacseszlav Gladkov, az oroszországi Belgorod megye kormányzója kedd reggel a Telegramon közölte, hogy a határhoz közeli Golovcsino falut Ukrajna felől tűz alá vették, aminek következtében három helyi lakos megsebesült és harminc házban károk keletkeztek. Baszurin szóvivő, aki egyben a donyecki milícia parancsnokhelyettese, arról tett bejelentést, hogy a „népköztársaság” az elmúlt nap folyamán több mint 200 ukrán belövést kapott, amely következtében 18 ember, köztük egy gyerek megsérült.

Az orosz védelmi tárca szerint az ukrán erők civilekre mértek csapást rakéta-sorozatvetővel a Zaporizzsja megyei Polohi faluban. Az orosz ellenőrzés alatt álló településen egy idős asszony megsebesült, több ház pedig megsemmisült. Az oroszországi Rosztov megye határőrsége közölte, hogy az elmúlt egy nap alatt több, mint 13 és fél ezer menekült érkezett a Donyec-medencéből.

Már készülnek a háborús bűnök elsikálására?

Mizincev egyébként kedden arra figyelmeztetett, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) „provokációra” készül Odessza megyében, és ennek nyomán az orosz hadsereget szándékozik megvádolni háborús bűnök elkövetésével. A „megbízható értesülésekre” hivatkozó tábornok szerint orosz egyenruhát öltött provokatőrök arra készülnek, hogy kamerák előtt demonstratívan tüzet nyissanak polgári lakosokra.

(MTI, Blikk)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.