Vérdíj: 11 millió forintot ér az olajszennyezés felelősének neve

Sharing is caring!

A rendőrség 2 milliót ajánlott fel a nyomravezetőnek, a többit civil szervezetek dobták össze.

fotó: MTI

Az utóbbi húsz év legsúlyosabb olajszennyezése történt a Ráckevei -Duna-ágon, miután ismeretlenek nagy mennyiségű sűrű fáradt olajat engedtek múlt héten Szigetszentmiklóson egy csapadékvíz-csatornába. A Duna-ágba kifolyó, hat köbméternyire becsült szennyeződést a nádas megfogta, legalább kétezer négyzetméternyi területen elpusztítva a védelem alatt álló különleges úszólápot, és part menti növényzetet. A helyzet súlyosságára jellemző, hogy van olyan hely a nádasban lévő stégek mellett, ahol 20-25 centiméter vastagságban áll a fáradt olaj. A szennyezett nádas kivágása, a megkötő anyaggal felitatott olaj, és az olajsárral terhelt iszap elszállítása feltehetően egy-két hétig is eltarthat még – írta az index.

fotók: MTI

A fáradt olaj azért rendkívül környezet- és egészségkárosító anyag, mert egyliternyi mennyiség is képes egymillió liter édesvizet, azaz körülbelül 50 ember évi ivóvízkészletét szennyvízzé változtatni. A víz tetején szétterülve megakadályozza az oxigénáramlást, ezzel súlyos károkat okoz a növény- és állatvilágban.

Facebook Comments