Vádat emelt a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség azzal a 28 éves férfival szemben, aki két nőt is megtámadott augusztusban azért, hogy megszerezze az arany nyakláncaikat. Az idősebb áldozatát olyan erővel fellökte, hogy a nő elesett, beverte a fejét és elvesztette az eszméletét.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi februárban szabadult az ötéves büntetéséből a börtönből. Az egyik augusztusi délelőtt az Iskola utcában felfigyelt egy nőre, aki egy aranyláncot viselt. A férfi odalépett hozzá, majd egy hirtelen mozdulattal a nő nyaklánca felé kapott, első próbálkozásra azonban nem tudta megszerezni az ékszert, ezért újra odalépett hozzá, kitépte a nyakából a 40 ezret érő láncot, majd elmenekült.

Ugyanezen a napon egy 82 éves nőt is megtámadott az egyik II. kerületi társasházban, amikor kilépett a liftből. A férfi hátulról fogott rá a nő nyakában lévő kettő darab arany nyakláncra, majd megrántotta, amelynek hatására a nyakláncok elszakadtak és a kezében maradtak.

A férfi az elvett ékszerek megtartása érdekében, hátulról, nagy erővel meglökte az idős áldozatát, aki ettől elesett, beverte a fejét, és rövid időre az eszméletét is elvesztette. A férfi elmenekült az összesen 70 ezret érő nyakláncokkal. Az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést kért az elkövetőre azzal, hogy feltételesen se bocsáthassák szabadon. A videón az első bűncselekmény látható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.