Visszavonult Bódi Sylvi, egy somogyi kis faluban él, aranykalászos gazda lett

Sharing is caring!

A gyönyörű modellt láttuk már a világ legszebb partjain szörfözni, most viszont a Balaton menti falucskában gazdálkodik.

Sylvi elvégzett egy OKJ-s tanfolyamot, így aranykalászos gazda lett belőle – írta a Blikk. Nagyon komolyan gondolja a gazdálkodást, olyannyira, hogy szeretne tyúkot, kecskét tartani, sajtot készíteni.

– A nyár és az ősz nálam a tanulás, felkészülés jegyében zajlott. Nagy fába vágtam a fejszém… Elindultam a Konyhafőnökön és emellett folyamatosan tanultam növénytermesztést és állattartást is, hogy megcsinálhassam az Aranykalászos gazda vizsgámat. Tavasz óta művelem a veteményesem, megtermelve ezzel magam számára a finom zöldségeket. Van egy gyümölcsös is, aminek gondját viselem, s a közeljövöben szeretnék tyúkokat is tartani és a kecskét is fontolgatom… Milyen szuper lenne megtanulni sajtot készíteni! Ha valamibe belekezdek, akkor azt jól akarom csinálni. Szerettem volna minél többet tanulni a témában, ezért jelentkeztem ebbe a suliba.
Hullámok egyelőre nincsenek – amik vannak, azokra nem kívánok felülni – így legalább hasznosnak érzem magam és csinálok valami értelmeset. Imádok kint lenni a szabadban, boldoggá tesz a föld művelése, a növények gondozása és úgy általában a kertimunka” – írta Sylvi az Instagram oldalán.

Facebook Comments